Egy doboz Gauloises Blondes avagy Szolgám leszel a másvilágon!

Még utoljára felugatott a kezében a VZ 61 Scorpion. Lőpor és meleg vér szaga terjengett a levegőben. Baljával előkotort egy szál Gauloises-t a zsebéből, és meggyújtotta a kis géppisztoly forró csövéről, majd hanyag mozdulattal dobta a földre a kiürült stukát. Utána sem nézett, ahogy az, a bank márvány padlóján végigcsúszott. Nagyot szippantott a cigarettából. Blondes, egy aranyhajú lány jutott az eszébe. Megrázta a fejét, hogy kisöpörje a hívatlan vendégeket elméjéből. Odalépett a biztonsági őr, még friss hullájához, és kivette pisztolyövéből a fegyvert. Colt 1911 MK, nem is rossz egy ilyen dagadt kis pöcstől. Csőre töltötte, majd övébe tűzte. Egy találomra kiválasztott pulthoz lépett. Az ügyintéző kisasszony a pult mögött divatos, fekete, szarukeretes szemüvegben, véres fehér blúzban és fekete miniszoknyában lehetetlenül kifacsart pózban ült a székében. Hosszú sötétbarna haját kontyban összefogva hordta, míg üveges szemei a plafont bámulták. Bal kezének mutatóujjáról lassú egyenletességgel csöpögött a vér ugyanarra a márványpadlóra, amin nemrég még az életét kiontó fegyver csúszott keresztül. Bő fél percig nézte a fiatal testtel, a karcsú lábakat, csinos arcot, formás kis félgömböket a vér áztatta blúz alatt, majd ismét megrázta a fejét, hogy tisztára söpörje agyát a perverz gondolatoktól. Áthajolt a pulton, hogy megnyomhassa a pult alatt lévő "nagy piros gombot" ami a legközelebbi rendőr őrs közönyös kis kedd délelőttjét fordítja fel gyökerestől.
Komótosan ballagott felfelé az irodaház - vészkijáratnak szánt - lépcsőjén. Berúgta a tetőre vezető ajtót, és kilépett a kátránylapokkal borított placcra. Arcába csapott a Duna felől fújó szél. Szőke faja meglobbant. A párkányhoz lépett, és figyelte, ahogy a földszintre megérkeznek a rendőrautók, majd, mint a pánikba esett kis hangyák, szervezetlenül beáramlanak a rendőrök a bankba. Fellépett az épület peremére, elszámolt 100-ig, megfordult a tetőre vezető ajtó felé, felemelte nemrég szerzett pisztolyt, megcélozta az ajtónyílást és várt. Nem kellett soká várnia, amint megjelent egy alak homályos körvonala, gyors egymásutánban húzni kezdte a ravaszt, és kiürítette a tárat, a kifogyást jelző klikk-klikk után pedig hátra billent, széttárta karjait, és beledőlt az alatta elterülő mélységbe. Zuhantában összeszorította száját, és az eget nézte. Csupán látótere sarkából látta amint a körülötte lévő épületek ablakai gyors egymásutánban elsuhannak. A tiszta kék égen keresztülúszó bárányfelhőkre figyelt csupán. Könnybe lábadtak a szemei.
Odaát kisebb tömeg fogadta. 15-20 ember állhatott egy kupacban. Végignézett rajtuk, zsebébe túrt, kihalászott egy újabb szál cigarettát. Megtapogatta zsebeit, kissé zavarba jött, majd felnézett. - Nincs valakinek tüze? - Egy őszülő hosszú hajú motoros bőrdzsekit, és piros fejkendőt viselő borostás alak lépett elő a tömegből, mellkasán hatalmas lyuk tátongott. Égő zippo gyújtó volt a kezében. Most vette csak alaposabban szemügyre a tömeget. Ott volt a banki ügyintéző kisasszony, a biztonsági őr, és még sokan mások, legtöbbjükön lőtt sebek nyomai. Elmosolyodott, - Milyen jó, hogy annak a csinos kis tininek a testében nem tettem komoly kárt!

McDonalds

Szombat reggel 7:30. Álmosan ülök egy McDonaldsban, közel a lakásomhoz. Iszom a hosszú kávémat. A helység még szinte teljesen üres. – Tegnap este ismét lesújtott a Berettás gyilkos. Ez már a negyedik áldozata. – Mondja be a helyi rádió. Ja, a tegnap esti buli fergeteges volt, kár, hogy ma suliba kell mennem. Pár asztallal odébb leül egy csinos kis szőke. Igazán szép arca van. Begyűröm az utolsó harapás sajtburit az arcomba. Kortyolok még a kávémból. Tényleg csinos, formás lábak, fekete dressz. Bejön! Gondolom észrevette, hogy bámulom egy ideje. Felkelt, és elindult felém. A faszom, nem hiányzik nekem egy női hiszti, kora reggel, másnaposan. Kényszerítem magam, hogy ne nézzek rá. Nagyot dobban a szívem, mikor mellém ér, de elhalad mellettem. Utána nézek. Valami megmozdul ott lent. Ekkor megfordul.
- Gyere utánam, nagyfiú! Ha mersz! – És ezzel eltűnik, a női mosdóban.
Nem hiszem el! Halucinálok! Körbenézek, sehol senki. A fenébe ilyen, csak egyszer esik meg az emberrel. Utána eredek. Még egyszer körbenézek, és mikor meggyőződöm, hogy senki sem lát, besurranok az ajtón. A mosdó üres. Nem látok senkit. Egy hosszú folyosón állok, az egyik falon tükrök, előtte mosdókagylók. Balra, hátra bejárat a wc-k felé. Arra indulok. Belépek a wc-k előterébe. Ott áll, a szemközti falnak vetett hátal. Jobb vállán a dressz pántja lecsúszva. Keze a háta mögött. Bal karjával felém int, hogy menjek. A dressz nagyon rövid. Szinte láttatni engedi a bugyiját. Lábai kicsit csálén, esetlenül állnak. Azok a csodaszép lábak! Int a karjával, szemében félszeg kéj csillan. Szája mosolyra húzódik. Érzem, hogy elvesztem az önkontrollomat. Közelebb lépek, megindulok felé. Egyre szélesedik a mosolya, és csak úgy csillog a szeme. Már mindjárt elérem, hogy egy végtelen ölelésben forrjunk össze. Az utolsó pillanatban lendül a jobbja. Ezüstösen csillogó, nagy kaliberű pisztolyt tart a kezében. Lehetetlen széles mosolyát villanó torkolattűz követi. Nincs durranás, csak egy fura hang. Mint mikor jégkockát harapsz szét. Aztán pedig forró fröccsenés, és a mögöttem lévő falba csapódó golyó hangja.
Fölém hajló arcában kéjes orgazmusa ködét látom. Immáron örökre!

Szeged megint

Új esélyek, új, idegenvezető, régi város. Ismét nekifutottam, de hegyek se nőttek, szőlő se hajtott, tengerpart se kerekedett. A városból most se láttam többet, mint előzőleg. Akkor hát miről írjak? Mi olyan tényt tárhatnék fel, érdekességet oszthatnék meg magammal, amit idegenként is szívesen olvasnék vissza?

Inkább elmesélem nekem a napfelkeltét.

Azon az álmos reggelen egy karcsú plüsszsiráf mellett ébredtem. Hiába az előző napi Elekron-ikus vihar, ami szerves oldószerekkel történő idegrendszer pusztítást sodort magával az éterben, valahogy minden normálisnak tűnt a maga abszurdságával együtt. Csak feküdtem, és figyeltem az alvó zsiráfot, akit előző este karjaimban hoztam fel a lépcsőn. Az idő megfagyni látszott a fülledt nyáréjszaka levegőjének maradékában. Csupán csodálatom tárgyának egyenletes szuszogása kavarta lassan az időtlenség ködét. Aztán lassan meglódult a világ, beindultak a fogaskerekek, megmozdult egy kéz, leomlott pár hajtincs. Ezzel elkezdődött, mint mikor a nagy sárga égi korong, első sugarai megjelennek a horizonton, hogy jelezzék, hamarosan új nap kezdődik. Az álmos zsiráf ébredni kezdett, kinyújtózott az ágyon, felemelte karcsú lábait, majd felült, hogy követelje a világtól, facsarjon ki magából egy csésze kávét, hogy elindulhasson a nap.

Furcsa találkozás

Megállok az autóval a ház előtt, és kezdtem magam nagyon kínosan érezni. Mit keresek én itt, miért nincs csengő, mit keres itt egy vad idegen autó, és különben is. Motort bőgetni a világ legnagyobb parasztsága, annál csak egy halvány árnyalattal kulturáltabb dudálni. Félszegen épp csak ráleheltem mégis a dudára. A kürt alig hallhatóan, szinte csak nekem szólalt meg a butácska hangján. Aztán csak álltam ott, és egyre inkább azt éreztem, semmi keresnivalóm itt, csak hülyét csinálok magamból. Végül megszületett a döntés, elhúzok innen, mint ősszel a vadlibák, otthon pedig felsöprögetem álmaim romhalmazát. Még azért egy utolsót taszítottam a kormányon, minek hatására a kürt ismét hallatta enervált hangját. Még tíz másodperc, kilenc, nyolc, nyitom a kocsiajtót, hét és a redőny megmozdul, hangos kerregéssel húzódik fel. Egy pillanattal utána pedig az erkélyre kilibben egy angyal, kitárja hófehér szárnyait, könnyedén suhint kettőt, amivel a levegőbe emelkedik, hogy néhány pillanat múlva a karjaimban landoljon. Összefonódunk egy végtelen ölelésben, hogy aztán közösen emelkedjünk a fellegekbe. így repülünk most is éppen!

Ráadás nap

Utolsó nap Veszprémből Zamárdi felé vettük az irányt, hogy körutunkat egy fesztiválnappal koronázzuk meg, ahol kedvenc DJ-met terveztük meghallgatni.
Az utat Tihanyból komppal tettük meg, megúsztatva honi tengerünkön a sárkányt. Zamárdiban aztán hamar rátaláltunk a már egy napja ott italozó ex albitársaimra. Gyorsan csatlakoztunk is köreikhez, persze szigorúan alkoholfree üzemmódban, lévén éjszaka nekem még haza kellett vezetnem, másnap ugyanis várt a meló.
Ez a nap nem sok mindenről szólt, csak kávézásról, parton heverészésről, budiban alvó sorstársakról, meg egy szánalmas koncertről. Az annyira vágyott koncert ugyanis olyan gyér volt, hogy félúton úgy döntöttem, elindulok haza, meg se várom a végét. Nálam így múlt el Fatboy Slim dicsősége.
Végül egy redbull társaságában balesetmentesen hazavezettem, majd másnap kipihenten, mentem dolgozni.

Zebuk pedig léteznek

Székesfehérvár után utolsó kulturális állomásunk Veszprém volt. Ezek után csak kultúrálatlan részek következtek, úgyhogy a végét gyengébb idegzetűek csak saját felelősségre. De még addig is egy utolsó szép poszt ide.
Szóval, urunk végéhez közeledve, annak ellenére, hogy imádok autózni, már igencsak örültem ,hogy kevesebb, mint egy órát kell vezetni a két város között. Végül csak sikerült a legrövidebb utat háromszor megtenni, mivel mire megérkeztünk felhívtak előző szálláshelyünkről, hogy bizony a fényképezőgépem ottmaradt náluk. Úgyhogy vissza az egész. Halkan jegyzem meg, az a fényképező, amivel egy képet sem sikerült csinálnom egész úton, csak és kizárólag azért vettem ki a táskámból, hogy elhagyjam. Sikerült.
Azért hiába a sisszahívás, csak sikerült Veszprémbe befutnunk. Délelőtt, még mielőtt szállásunk után néztünk volna, bebarangoltuk a várat, és az óvárost. Déltájt aztán elfoglatuk a szállásunk, majd délután megnéztük az állatkertet. Három körül értünk oda, de még akkor is igen meleg volt. Az állatok ezért nem is szívesen produkálták magukat. Meg valószínű nekik nem volt jutalom ígérve. Sőt még zebuk se voltak. Ráadásul kísérőm még a létezésüket is kétségbe vonta, pedig én egészen kisgyerekként bizony láttam zebut a veszprémi állatkertben. Mindezek ellenére, az állatkert csodálatos volt. Szépen fel volt újítva, igényes kifutókkal, sok információval.
Estére aztán eléggé elfáradtunk, ezért hamar agyba keveredtünk.

Székesfehérvár

Szinte egész délelőtt autóztunk Szegedről Székesfehérvárra. Ezek után kellemes meglepetés volt, hogy az utazásunk legszínvonalasabb szállására csöppentünk. És bizony a recepciós kislány is elvihette a hét legszebb recepciósa díjat. Miután összekaptuk magunkat, sétáltunk egyet a belvárosban, majd megnéztük rendre a bazilika altemplomát, a bazilikát, valamint a mellette álló kápolnát. A bazilika altemplomában, a templomot felvigyázó, szerintem pap bácsi, hosszasan, és érdekfeszítően mesélt, először az altemplomról, majd a bazilikáról, végül pedig az egész városról. Ezek után elmentünk köveket nézegetni, a romkertbe. Szép, patinás kövek voltak, mind.
Aztán a délután legmelegebb részét azzal töltöttük, hogy kisétáltunk abba a vendéglőbe, amit a tourinformban ajánlottak és rohadt messze volt, mind a belvárostól, mind a tourinformtól. A konyhájuk az jó volt, kétségtele, de az út odáig nem talán a hét legrosszabb sétája volt.
Az éj leszálltával aztán elautókáztunk a Velencei tóhoz, hogy holdsugárnál fürdőzzünk egyet, ami elég jó ötletnek bizonyult. Egyetlen félszem az volt, hogy meglovasítják a kocsi kulcsait a parton, de senki nem tett ilyet. Végül még hazafelé, egy hirtelen ötlettől vezérelve Pákozd felé vettük az irányt, hogy a kocsi reflektorának fényében megtekintsük a Pákozdi csata emlékére állított művet.

Szeged

Csak így egyszerűen. Átautóztunk Pécsről Szegedre. Az út szép volt, de semmi extra. Egyedüli érdekessége néhány döglött csirke volt, ami elszórva szegélyezte utunkat egészen a Pick szalámigyárig. Szegények biztos valami teherkocsiról hullottak alá.
Szegeden aztán kiderült, hogy bizony nem minden magyar panzióban igaz, hogy 12-kor lehet beköltözni, érkezés napján 10-re meg ki kell költözni távozás napján. Mindegy is, meglett a szálás, amíg pedig várakoznunk kellett, elmentünk fagyizni a belvárosba. A szállás elfoglalása után elmentünk sétálni a vadasparkba. Majdnem loptam egy szurikátát, de aztán inkább nem vettem el a fatönk tetejéről, ahová őrségbe állították. Ezen túl pedig hallottuk bőgni az oroszlánokat. Szerintem minden állatnak meg volt határozva, hogy mennyi extra produkció után mennyi extra kaját kapnak, mert elég komolyan próbálta mindenki produkálni magát a látogatóknak, nem úgy, mint a veszprémi állatkertben. De erről majd napján.
Vadaspark után kajáztunk, végül pedig sétáltunk a Tisza parton egyet. A városból elég keveset láttam. Idegenvezetőm, nem volt egy nagy Szeged szerelmes, de hát én sem tudnék senkit kielégítően körbe kalauzolni Debrecenen. Persze Eger más lenne, dehát Eger, az Eger. Este végezetül még visszamentünk sétálni, és találtunk egy hangulatos kis helyet, ott aztán boroztunk, lassan mondhatom, szokásunkhoz híven. Kiváló villányi boruk volt.
Szörnyű, de Szegedről csak ennyit tudok írni, illetve, hogy volt egy szabadtéri hely, ahol Macskafogót vetítettek, de nem ültünk be.

Áááááááááá, vrümmmmm, 66 Pécs

Még mindig remeg a kezem, ha eszembe jut. Kaposvárról ugyanis a 66-os úton mentünk be Pécsre. Ez volt az a pillanat, amikor kiteljesedett mindaz, amiért belevágtam ebbe az utazásba. Egy hét kabrió ride körbe az országon, fanatikus vagyok, de kérem, mindenkinek, aki nem csak azért utazik, hogy eljusson A-ból B-be, ajánlanám a 66-os utat kis hazánkban. Én a kicsi kocsimmal, azt hiszem, kicsit túlzásba is vittem a dolgot. Sikerült minden kanyart négy kerék csúsztatva bevennem. Ha szegény hondám hátsókerekes lenne volna, tuti átcsapott volna driftbe a dolog, de nem elégedetlenkedem. Viszont leírni sem tudom. Ha arra jártok, próbáljátok ki. Padlógáz!
Végül megúsztuk, és nem fogtunk szalagkorlátot, sőt felfelé kullogó, vagy lefelé száguldó kamion alá sem szorultunk be. Épségben beértünk Pécsre, ahol annak rendje és módja szerint el is tévedtünk. Már éppen nagy volt a fejem, mikor megkérdeztem egy kedves járókelőt, ugyan ossza már meg velem, hol a szállásunk. Az ipse csak magyaráz, magyaráz, én meg nézem, nézem, gyanúsan ismerős ez nekem. Rákérdeztem, igazam lett. Mint kiderült kedves útbaigazítónk kedvenc hazai zenekarom gitárosa volt, aki mellesleg Pécsett lakik. Ezúton is köszönet az útbaigazításért művész úr! Azért a dologhoz hozzátenném, hogy akkora extázisba kerültem, hogy sikerült ismét eltévednem. Sebaj, lesz mit mesélnem a kocsmában. Meglett a szállás, sőt mint kiderült a sárkányt sem kell az utcán altatnom, került neki is mélygarázs.
Ezek után nagy boldogan belevetettük magunkat a városba. Pécs szép, és sok a látnivaló. Annyira, hogy szelektálnunk kellett, mit nézünk meg. Még így is elég sok minden belefért. Sikerült megnézni a Dómot, az ókeresztény temetőt, Csontváry kiállítását, a Zsolnai múzeumot, a Vasarelyt sajna elvitték, ezért az kimaradt. Emellett jutott még időnk egy hatalmas sétára a belvárosban. Aztán tartottunk egy kis sziesztát, majd nekiindultunk valami harapnivalót nézni. Egyből szembe is jött egy borbolt, ahol egy kedves idős hölgy ajánlott kiváló Cirfandit Majd pedig az ő ajánlására betértünk a Krúdy étterembe, ahol igazán jót ettünk. Az étterem békebeli hangulatot árasztott, szecessziós képekkel, korabeli plakátokkal. Kiváló ételeket szolgáltak fel, amihez szinte kötelezően fröccsöt ittunk. A végén az eperpálinka elmaradt, de a hangulatot annyira sikerült elkapnom, hogy azonnal döntöttem, Krúdyt fogok olvasni. Valahogy úgy jött ez, mint Prágában anno Kafka, hozta magával a város. Ahogy akkor is még sikerült egy kicsit Kafkával tovább éltetnem magamban a város hangulatát, most is így van ez. Krúdyt olvasva kicsit még velem van a város, és az utazás egy hete, amiről épp írok. Na de vissza Pécshez. Szóval elkapott a hangulat, és mivel találtunk egy nyitott antikváriumot, benéztünk, hogy vegyek egy Krúdy válogatást. Az eladó pedig rögtön rám sózott hármat, szinte egy áráért. A hely maga tipikus antikvárium volt, régi könyvek illatával, és hegyeivel. De az eladó valami zseniális kereskedő volt. Egy fiatal srác, aki tökéletesen tudta, hogyan beszéljen lyukat az ember hasába. Az eszkimók úgy vettek volna tőle havat, hogy közben boldogok, hogy milyen jó üzletet csináltak. És tényleg. Én is boldogan, és teljesen elégedetten távoztam könyvtáram újabb darabjaival hónom alatt, és a mai napig nem bántam meg, hogy rám beszélte a plusz két kötetet.
Este persze megittuk a Cirfandit, ami igen jó választásnak bizonyult.

Helikonos Kaposvár

Reggel nagy örömmel hagytuk magunk mögött Szombathelyt, hogy Keszthely érintésével eljussunk Kaposvárra. Valami miatt úgy éreztük, feltétlenül látnunk kell a híres Festetics, vagy Helikon kastélyt. Már mikor odaértünk, kicsit feszült voltam, láttán a sort, ami a kastély csodás kertjében kígyózott. És az emberek arra vártak mind, hogy bejussanak az ódon épületbe. De át egyszer élünk, ezt a micsodát meg illik látni, hát beálltunk a sorba. Végül is a sorra panasz nem volt, mert viszonylag gyorsan haladt, hanem a pénztárnál a néni, ha sí maszkot visel, és stukkert nyom az orcámba, na akkor sem éreztem volna jobban, hogy ez biza’ rablás. Bent a kastélyban aztán sikerült bekeverednünk két rivális nyugdíjasklub közé. Volt ám csiszi-csoszi, a papucsokban, amit a bejáratnál kiosztottak, hogy az éjszakás takarítóbrigádnak ne kelljen padlót is vikszolnia. Aztán arról nem is beszélek, hogy szinte sehol, semmilyen információt nem leltünk arról, hogy mit is látunk éppen, sehol egy cetli, vagy tájékoztató leírás, így most csak annyit tudok mondani, hogy sok szép régi bútor, váza, óra, és festmény volt, amik fogalmam sincs kiket ábrázoltak.
Vettünk még jegyet a fantasztikus borospincébe, de mivel kocsival voltunk csak látogató és nem kóstoló jegyet. Nem is volt baj, hogy így döntöttünk, mert mikor másodjára tolták el a csoportos indulás időpontját, akkor úgy döntöttünk, kihagyjuk a dolgot.
Elautóztunk Kaposvárra, ahol sikerült pont a szállásunk előtt megkérdezni, hogy hol a szállásunk, és a megkérdezettnek sikerült elvezetnie minket a belváros másik felére. Azért mi kitoltunk a világgal, és sokára bár, de megtaláltuk a szállást. Ez a hely kapja a legkorrektebb, leg igényesebb szállásnak járó díjat a hétről. Az árban benne volt a légkondi és a reggeli, szép és igényes volt a szoba, és úgy általában minden klappolt.
Viszont a városban semmi extra nem volt. Persze lehet, hogy már fáradtak voltunk, és csak azért nem kapott meg igazán a város hangulata. Estebédeltünk a panzióhoz tartozó étteremben, mialatt a helység budijából nagyszabású ácsmesterek szabadítottak ki egy joviális idős hölgyet. Szóval, még a sekélyes szórakozásunk is megvolt. Este aztán sétáltunk egyet a belvárosban, ami olyan jól sikerült, hogy sikerült kisétálni az egész városból, aztán hamar nyugovóra tértünk.

Hétfő, Szombat, hely

Másnap reggel közvetlenül a reggeli után útra keltünk és elautókázunk egészen Szombathelyig. Miután megtaláltuk a kempinget, ahol emlékeim és feljegyzéseim szerint a szállást foglaltam, kiderült, hogy valami nem kerek. Senki nem emlékezett az én szállásfoglalásomra, de még csak fel sem volt írva náluk semmi. Végül nem aludtunk az árokparton, mert volt szabad faházuk, pont, mint amilyet szerettem volna, - illetve kicsit lepukkantabb – de azért sikerült belém rakni az ideget. A következő mutatvány a bojlerrel volt. Merthogy meleg víz az nem volt, pedig összkomfortos faházunk volt, illetve dehogy volt összkomfortos, távol állt az attól, és még meleg víz sem volt, pedig olyan szép nagy bojler volt a falra akasztva, hogy joggal várta volna az ember. Gondoltam szóvá teszem a dolgot. Mondom a kishölgynek, mi az újság odabent a házban, erre ő teljes nyugalommal mondja, hogy persze hogy nincs meleg víz, mert az csak akkor van, ha fűtés is. Na, mondtam, akkor uccu neki, épp úgyis lehűlőben az idő, meg jön a vihar, inkább ne fázzunk, de legyen meleg vizünk. Erre ugrasztották „Józsit” a szakembert, aki első látásra sem volt már szomjas. Szakink nagy szakértelemről tanúbizonyságot téve hátra ment a faház mögé, majd kis idő múlva visszajött, hogy minden ok, kész a meleg víz. Én bebattyogok kisházba, nézem okosan a bojlert, nyitom a csapot, de semmi változás. Nézem a bojler kis lámpácskáját, ami üzembiztosságot jelez, de ugyanúgy semmi életre utaló jelet nem mutat. Nagy bután csavargatom kicsit az egyetlen csavaróját, de semmi. Kimegyek, szólok a nagy tudású szakinknak, hogy szerintem valami még mindig nem oké. Bejön a faházba, pálinkagőzöstül, mindenestül, okosan csavargatja a bojler egyetlen csavargatóját, majd még okosabban elzárja, majd megnyitja a bojler felé vezető vízcsapot, de semmi. Na akkor megnyugtat, hogy van közös zuhanyzó, és ott biza van meleg víz. Köszi!
Ezek után elhagytuk a szállást. Ennyi feszkó épp elég volt nekem nyaralásra. Elmentünk sétálni egy nagyot az egyik közeli arborétumba. Mint kiderült a sok turista látnivaló közül egyedül ez volt nyitva, lévén hétfő volt. Az arborétum egyébként nagyon szép volt, sok-sok növénnyel, és szép tavas, patakos, vízparti megoldásokkal.
Később még sétáltunk a város főterén is. Estére aztán egy balatonfelvidéki savignon blanc-al húzódtunk be hideg vizes faházunkba a vihar elől, ami még az első bekezdésben készült leszakadni. Végül vihar nem lett ,viszont a meleg víz hajnalra megérkezett. Valószínűsítem, hogy a bojler egyetlen baja a kis üzemképességet jelző lámpa meghibásodása volt, valamint sok idő kellett neki, míg a víz felmelegszik. Azért minden hátránya, és „Józsija” ellenére ez a kemping volt a legolcsóbb szállásunk a héten.

Másnap Sopron

Sopron kicsit köhögve indult. Egy hirtelen fesztiváli nap, kocsiban alvással megspékelve. Nem vagyok már tizenéves, reggelre pedig a hangom is elvitte magával kedvenc punk rock zenekarom. Azért egy kiadós kávé, egy nevetségesen lassú kiszolgálókkal megáldott kávézóban helyrerázott. Miután megkerestem éjszakai szállásomat, Kicsit szégyelltem magam, totál „fesztiválosan” bemenni akárhová, nem még abba az egyébként kifogástalan panzióba, ahol az estét fogom tölteni. Cserébe a recepciós lányt biztos jól megleptem, mikor egy óra múlva „well formed” jöttem le a szobából. Egyébként a recis kislány elvitte a leghosszabb és leghegyesebb körmű recepciósnak járó díjat a héten.
Elmentem a vasútállomásra, következő hetem útitársáért, aki késve bár, de vonattal érkezett. Némi délutáni szieszta után pedig sétáltunk egyet a belvárosban. A Tűztorony és egy főként Dali könyvillusztrációiból álló ideiglenes kiállítás volt, amivel adtunk a kultúrának. Este még elzarándokoltunk a Fertő tó partjára, ahol mólóról lábat vízbe lógatás történt, kellemes esti szélben. Késő esténket aztán egy palack soproni kékfrankos rozé mellett töltöttünk, mely joggal kiérdemelte a hét legrosszabb borát.

Nulladik nap

A nyaralás valamikor péntek este kezdődött, egy barátoméknál. Sikerült kamaszosan berúgnom, úgyhogy szinte a szobájuk padlójáról indultam – indultunk – Sopronba. Éppen Volt fesztivál volt, és mi bizony oda igyekeztünk, hogy megnézzük, milyen is gyermekkorunk kaliforniai punk bandája élőben. Ez a nap tipikus fesztiváli nap volt. Délre ért kis karavánunk a tett helyszínére, és bizony alig állítottuk le autóinkat, máris nagy lendülettel vetettük magunkat a fesztivál sűrűjébe. Végül is túl sok koncertre nem jutottunk el, viszont van az a Self Esteem, amit az Offspring kiválóan tud prezentálni élőben.

Memoárjaim utazásaimról

A múlt héten nyaralni voltam. Körbejártam az ország nyugati felét. Előtte sokat töprengtem, a hogyanon, s mikénten. Kivel, mivel, hová pontosan. Volt olyan variáció, hogy viszek laptopot, és majd jól blogolok minden nap, de végül is elvetettem, és a kütyümentes nyaralást választottam. Szürke hétköznapokon úgyis látok elég gépet. Ugyanezzel a lendülettel egyébként kikerült a GPS is a kocsiból. Sőt, bár fényképező volt nálam, egyszer sem nyomtam meg az exponálót, csak ottfelejtettem az egyik szálláson, de erről később.
Még mielőtt belekezdenék memoárjaimba, a tervről pár szót. Úgy gondoltam, beutazom azokat a városokat kishazámban, ahol még nem jártam, de szeretnék eljutni. Hogy terheimet könnyítsem, kafetériában választottam üdülési csekket. Az utazás előkészületei alatt a neten kinéztem, majd telefonon foglaltam jó előre szállást, hogy biztos elfogyjon az üdülési csekk. Két szempont volt minden szállásnál. Térkép szerint közel legyen a belvároshoz, és elfogadják az üdülési csekket. Art hiszem, minden szállásomat fogom jellemezni.

Költözésem története

Új albérletbe költöztem. Szerettem volna dokumentálni a folyamatot fényképekkel, de sajnos nem sikerült. Sőt még egy kumma fotót se csináltam az új helyről. Mindegy is. Leírom, szavakban a végeredményt. Úgy kezdődött a dolog, hogy mikor megnéztem a szobát elfelejtettem erősen megfigyelni a fal színét. Azzal voltam eltelve, hogy egy szép nagy világos szobám lesz. Ami igaz is, csak hát a fal meg lila-krémszínű tapétával van borítva. Ez a tény kicsit furán érintett, mikor másodjára ott voltam, dehát ez van.
Aszóval, ami várt ott az világos parketta, a felt említett tapéta, egy nagyon szakadt csillár, két szalagpolc a falon, egy teljesem használhatatlan ágy, és egy rozoga polcos szekrény. A pénznek és időnek pedig eléggé szűkében voltam. Sebtében kellett bútor vásárolnom, szállítanom, csomagolnom, költöznöm, és takarítanom. De sikerült a minimálbér feléből szereznem egy szép nagy asztalt, egy gardróbnak csúfolt félig eltakart, de azért még épp desgin-os cső vázat, egy normális széket, és két darab egy személyes szivacsot szereznem. Az első estém ezeknek a beszerzésével, elfuvarozásával, majd összeszerelésével telt. Másnap átfuvaroztam az összes cuccomat, leszámítva az egy napra szükséges ruhámat, meg tisztálkodási szereimet. Aztán elmentem Egerbe hosszúhétvégézni.
Vasárnap este beköltöztem. Tettem egy reménytelen kísérletet, a régi ágy és az új matracok kombinációjával, de az éjszaka közepére körvonalazódott, hogy az ágynak mennie kell. Hétfő este sikeresen kitakarítottam a szobámat, megpucoltam az ablakot, majd kipakoltam az addig a szoba közepén türelmesen várakozó dobozaimat. Kedden pedig vettem egy kilincset az ajtóra, merthogy nem volt, majd eltökítettük öcsémmel az ágynak nevezett romokat.
Most földön szivacson alszok, és ez így is fog maradni, mert nagyon kényelmes. Még függönyre, van szükségem, amiből ajtót fogok varázsolni a szekrényemre, valamint egy szőnyegre, amit a matracom alá/ köré fogok tenni. Már a szőnyeget is kinéztem, csak még meg kell rendelni.

Munkahelyi költözés

Néhány napja a munka helyen költöztünk. Az új projekt, amit csinálunk kint folyik az ügyfélnél, és nem bent a cég telephelyén. Az elmúlt pár napban bizony emiatt nagy volt a fejetlenség idebent. Költözéssel járó mindenféle problémák, új infrastruktúra kialakítása. Ráadásul még össze is szakadt a gépem, mire azt hittem minden oké lesz, úgyhogy volt mit csinálni. Közben persze a projektet is tolni kell, mert a munka nem állhat meg. A jóság, hogy a projekt manageremtől elég sok bizalmat kaptam. Ez persze extra lótás futással jár, de nem bánom, mert szívesen csinálom. Emellett pedig új technológiát fogok használni, amivel most ismerkedem éppen. Az új technológia pedig nem más mint az nHibernate.

Új albélrelt

Már régen nem írtam, egyrészt, mert eléggé el voltam havazva, másrészt pedig mert semmi olyan kirívó dolog nem történt, amit ide le szerettem volna írni.

Na, de most igen! Új albérletbe fogok költözni. A költözés terve eddig is megvolt, mivel azok, akikkel most lakom, szintén költöznek, tehát nekem is vagy embert kellett volna keresnem a helyükre, vagy menni új helyre. A költözést választottam. Végre sikerült találnom egy albérletet. A cégemtől két saroknyira, már eléggé kint a városból, hogy ne legyen zsúfolt érzésem, de még eléggé közel, hogy könnyű legyen bejárni. Két lánnyal fogok együtt lakni, akik közül az egyiket ismerem, sőt régebben már laktunk is együtt. Egy szép tágas és világos szobát kaptam, elég jó áron. Ami jó, hogy az ára fix áras, tehát a rezsi nem fog csúszkálni, mindig előre tudok a díjjal számolni. A másik nagy előnye pedig, amitől először kicsit megijedtem, hogy nincs bebútorozva. Illetve egy nagyon rozoga ágy, és egy polcos szekrény kivételével semmi nincs benne. Ezért saját ízlésem szerint alakíthatom ki a berendezést. Persze nem lesz ingyen, de most megmutathatom, hogy hogyan tudom olcsón, kreatívan, szépen berendezni a saját szobám. Belelkesít a dolog, annyira, hogy lehet, fotókkal is fogom dokumentálni a folyamatot.

Angol a neten

Ismét angol. Az elhatározás nagy, hogy végre tűrhetően elsajátítsam eme világnyelvet, ezért az angolórákon túl próbálom mindenfélével pallérozni az agyamat. Többek közt angol nyelvű irodalmat próbálok olvasni. Viszont amiről ma este írni akartam, az két téma. Az első a BBC oldaláról letölthető angol nyelvi tananyagok. Egy barátomtól kaptam pár onnan letöltött mp3-mat. Kipróbáltam, bejött. Szétnéztem a honlapon, és van egy csomó más anyag is. Ajánlom mindenkinek, aki angolt akar tanulni.
A másik, amiről írni akartam, az a netrádió. Jó, jó gondolom mindenki hallott már netrádióról, esetleg, hallgatott, hallgat is. Én viszont újabban egy új zélandi rádióadót kezdtem hallgatni, hogy ezzel is több angolt halljak. Ha már távlati terveim közt Új Zéland szerepel. Az adó maga egyébként zeneileg is korrekt, én underground adóként jellemezném széles választékkal, igényes zenével.

Első angol óra

Ezzel a bejegyzéssel hétvége óta adós vagyok, de a húsvét miatt akkora volt a kapkodás, hogy nem jutottam rá, a blogolásra.
Szóval, péntek délután és szombat délelőtt megvolt az első angolórám. Péntekenként magyar anya nyelvű tanárral lesznek angol nyelvtan óráim, míg szombaton egy skót sráccal lesznek órák. Pénteken kettő, szombaton négy. Gondolom, szombatonként nem lesz hardcore nyelvtan, hanem inkább beszélgetős órák lesznek. Erre biztos van szép szó, de nekem most nem jut eszembe. Az első órák alapján a tanárokkal minden rendben van. Sőt, a skót srác egyenesen zseniális. Boldog vagyok, hogy Így bejött a dolog. Bár házit azt kaptunk rendesen. Lesz mivel foglalkozni esténként.

WPF laborgyakorlat

Ma a tegnap említett WPF előadás laborgyakorlatán voltam. WPF-ben készítettünk egy Guitar Heroes klónt. A motort már megcsinálták a trénerek, nekünk csak a felületet kellett az instrukciók alapján elkészíteni. Elég húzós egy nap volt, a tempó elég feszített volt, és a végéből még így is lemaradt egy kicsi a gyakorlatnak. De mindenesetre engem meggyőzött ez a két nap arról, hogy érdemes energiát invesztálni a WCF tanulásba. Ennek a technológiának tényleg megvan az esélye, hogy a megjelenítés következő generációjává forrja ki magát, és simán robbanhat akkorát, mint anno a WinForms.

A nap rossz híre viszont az volt, hogy elmarad mind a mai, mind a holnapi angol, mivel megbetegedett a tanár, aki tartotta volna. Ennek igazán nem örülök, sőt, egyenesen szomorú vagyok, mivel ez azt eredményez, hogy a hónapban csak a jövő héten lesz óra. Mindegy, megpróbálok ön szorgalomból, nekifeküdni szabadidőmben. Tegnap egyébként kaptam egy nagyon jó mp3 hang anyagot.

WPF előadás

Tegnap este felhívott egy kollégám, hogy ma nem tudnék e elmenni helyette egy egész napos előadásra, mert neki valami dolga akadt, de személyre szóló a meghívó, és egyébként is nagyon jó előadás lesz, ugorjak már be helyette. Még akkor este gyorsiban felhívtam a projekt vezetőmet, hogy mit szólna, ha ma nem lennék. Aztán kis csavarás után kiderült, hogy két napos az előadás, de végül a főnököm nagyon kedves volt, és elengedett mindkét napra. Így aztán ma nem munkába mentem, hanem előadásra. Az előadás anyaga a WPF és a SilverLight volt. Ma csak száraz elmélet volt, de abból jó sok minden, holnap viszont egész nap labor gyakorlat lesz. Már alig várom!

Beiratkozás angolra

Még február végén elhatároztam, hogy beiratkozok egy angol tanfolyamra, és legkésőbb március elején elkezdem komolyan tanulni az angolt. A dolog kicsit csúszott, de végül is múlt hét pénteken sikerült beiratkoznom elég jó kondíciókkal egy nyelviskolába. Sőt pénteken meg is volt a szintfelmérő. Az óráim minden héten péntek délután és szombat délelőtt lesznek. Hetente összesen hat. A vágyott nyelvi szint pedig IELTS 6.5, ehhez viszont az elkövetkezendő időkben elég keményen kell majd dolgoznom. Mindenesetre megdicsértek, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok valami magas nyelvi szinten, bátran használom a meglévő tudásomat a kommunikációnál. Ezen a héten pénteken lesz először óra.

Előadás

Ma előadást tartottam a cégnél. Mostanában szakmai előadásokat tartunk egymásnak. A mai téma a kód generátorok voltak. Én is vállaltam belőle egy részt. A témám a SmartCode generátor volt. Egész jól sikerült ahhoz képest, hogy az első ilyen előadásomon vagyok túl. Persze ezek az előadások mindig kellemes légkörűek.
Mindezek ellenére nem vagyok valami vidám. Nem az igazi ez a mai nap.

Első tétova lépések

Mostanában elég sok blogot olvasok ilyen-olyan okokból, és kedvet kaptam saját blog írásához. Gondolkodtam, hogy milyen blog is lesz ez a blog, milyen információt is közölhetnék itt, ami mások számára is hasznos lehet, aztán a könnyebb út mellett döntöttem. Ez egy Én blog lesz, amit elsősorban magamnak írok majd.