Áááááááááá, vrümmmmm, 66 Pécs

Még mindig remeg a kezem, ha eszembe jut. Kaposvárról ugyanis a 66-os úton mentünk be Pécsre. Ez volt az a pillanat, amikor kiteljesedett mindaz, amiért belevágtam ebbe az utazásba. Egy hét kabrió ride körbe az országon, fanatikus vagyok, de kérem, mindenkinek, aki nem csak azért utazik, hogy eljusson A-ból B-be, ajánlanám a 66-os utat kis hazánkban. Én a kicsi kocsimmal, azt hiszem, kicsit túlzásba is vittem a dolgot. Sikerült minden kanyart négy kerék csúsztatva bevennem. Ha szegény hondám hátsókerekes lenne volna, tuti átcsapott volna driftbe a dolog, de nem elégedetlenkedem. Viszont leírni sem tudom. Ha arra jártok, próbáljátok ki. Padlógáz!
Végül megúsztuk, és nem fogtunk szalagkorlátot, sőt felfelé kullogó, vagy lefelé száguldó kamion alá sem szorultunk be. Épségben beértünk Pécsre, ahol annak rendje és módja szerint el is tévedtünk. Már éppen nagy volt a fejem, mikor megkérdeztem egy kedves járókelőt, ugyan ossza már meg velem, hol a szállásunk. Az ipse csak magyaráz, magyaráz, én meg nézem, nézem, gyanúsan ismerős ez nekem. Rákérdeztem, igazam lett. Mint kiderült kedves útbaigazítónk kedvenc hazai zenekarom gitárosa volt, aki mellesleg Pécsett lakik. Ezúton is köszönet az útbaigazításért művész úr! Azért a dologhoz hozzátenném, hogy akkora extázisba kerültem, hogy sikerült ismét eltévednem. Sebaj, lesz mit mesélnem a kocsmában. Meglett a szállás, sőt mint kiderült a sárkányt sem kell az utcán altatnom, került neki is mélygarázs.
Ezek után nagy boldogan belevetettük magunkat a városba. Pécs szép, és sok a látnivaló. Annyira, hogy szelektálnunk kellett, mit nézünk meg. Még így is elég sok minden belefért. Sikerült megnézni a Dómot, az ókeresztény temetőt, Csontváry kiállítását, a Zsolnai múzeumot, a Vasarelyt sajna elvitték, ezért az kimaradt. Emellett jutott még időnk egy hatalmas sétára a belvárosban. Aztán tartottunk egy kis sziesztát, majd nekiindultunk valami harapnivalót nézni. Egyből szembe is jött egy borbolt, ahol egy kedves idős hölgy ajánlott kiváló Cirfandit Majd pedig az ő ajánlására betértünk a Krúdy étterembe, ahol igazán jót ettünk. Az étterem békebeli hangulatot árasztott, szecessziós képekkel, korabeli plakátokkal. Kiváló ételeket szolgáltak fel, amihez szinte kötelezően fröccsöt ittunk. A végén az eperpálinka elmaradt, de a hangulatot annyira sikerült elkapnom, hogy azonnal döntöttem, Krúdyt fogok olvasni. Valahogy úgy jött ez, mint Prágában anno Kafka, hozta magával a város. Ahogy akkor is még sikerült egy kicsit Kafkával tovább éltetnem magamban a város hangulatát, most is így van ez. Krúdyt olvasva kicsit még velem van a város, és az utazás egy hete, amiről épp írok. Na de vissza Pécshez. Szóval elkapott a hangulat, és mivel találtunk egy nyitott antikváriumot, benéztünk, hogy vegyek egy Krúdy válogatást. Az eladó pedig rögtön rám sózott hármat, szinte egy áráért. A hely maga tipikus antikvárium volt, régi könyvek illatával, és hegyeivel. De az eladó valami zseniális kereskedő volt. Egy fiatal srác, aki tökéletesen tudta, hogyan beszéljen lyukat az ember hasába. Az eszkimók úgy vettek volna tőle havat, hogy közben boldogok, hogy milyen jó üzletet csináltak. És tényleg. Én is boldogan, és teljesen elégedetten távoztam könyvtáram újabb darabjaival hónom alatt, és a mai napig nem bántam meg, hogy rám beszélte a plusz két kötetet.
Este persze megittuk a Cirfandit, ami igen jó választásnak bizonyult.