Egy doboz Gauloises Blondes avagy Szolgám leszel a másvilágon!

Még utoljára felugatott a kezében a VZ 61 Scorpion. Lőpor és meleg vér szaga terjengett a levegőben. Baljával előkotort egy szál Gauloises-t a zsebéből, és meggyújtotta a kis géppisztoly forró csövéről, majd hanyag mozdulattal dobta a földre a kiürült stukát. Utána sem nézett, ahogy az, a bank márvány padlóján végigcsúszott. Nagyot szippantott a cigarettából. Blondes, egy aranyhajú lány jutott az eszébe. Megrázta a fejét, hogy kisöpörje a hívatlan vendégeket elméjéből. Odalépett a biztonsági őr, még friss hullájához, és kivette pisztolyövéből a fegyvert. Colt 1911 MK, nem is rossz egy ilyen dagadt kis pöcstől. Csőre töltötte, majd övébe tűzte. Egy találomra kiválasztott pulthoz lépett. Az ügyintéző kisasszony a pult mögött divatos, fekete, szarukeretes szemüvegben, véres fehér blúzban és fekete miniszoknyában lehetetlenül kifacsart pózban ült a székében. Hosszú sötétbarna haját kontyban összefogva hordta, míg üveges szemei a plafont bámulták. Bal kezének mutatóujjáról lassú egyenletességgel csöpögött a vér ugyanarra a márványpadlóra, amin nemrég még az életét kiontó fegyver csúszott keresztül. Bő fél percig nézte a fiatal testtel, a karcsú lábakat, csinos arcot, formás kis félgömböket a vér áztatta blúz alatt, majd ismét megrázta a fejét, hogy tisztára söpörje agyát a perverz gondolatoktól. Áthajolt a pulton, hogy megnyomhassa a pult alatt lévő "nagy piros gombot" ami a legközelebbi rendőr őrs közönyös kis kedd délelőttjét fordítja fel gyökerestől.
Komótosan ballagott felfelé az irodaház - vészkijáratnak szánt - lépcsőjén. Berúgta a tetőre vezető ajtót, és kilépett a kátránylapokkal borított placcra. Arcába csapott a Duna felől fújó szél. Szőke faja meglobbant. A párkányhoz lépett, és figyelte, ahogy a földszintre megérkeznek a rendőrautók, majd, mint a pánikba esett kis hangyák, szervezetlenül beáramlanak a rendőrök a bankba. Fellépett az épület peremére, elszámolt 100-ig, megfordult a tetőre vezető ajtó felé, felemelte nemrég szerzett pisztolyt, megcélozta az ajtónyílást és várt. Nem kellett soká várnia, amint megjelent egy alak homályos körvonala, gyors egymásutánban húzni kezdte a ravaszt, és kiürítette a tárat, a kifogyást jelző klikk-klikk után pedig hátra billent, széttárta karjait, és beledőlt az alatta elterülő mélységbe. Zuhantában összeszorította száját, és az eget nézte. Csupán látótere sarkából látta amint a körülötte lévő épületek ablakai gyors egymásutánban elsuhannak. A tiszta kék égen keresztülúszó bárányfelhőkre figyelt csupán. Könnybe lábadtak a szemei.
Odaát kisebb tömeg fogadta. 15-20 ember állhatott egy kupacban. Végignézett rajtuk, zsebébe túrt, kihalászott egy újabb szál cigarettát. Megtapogatta zsebeit, kissé zavarba jött, majd felnézett. - Nincs valakinek tüze? - Egy őszülő hosszú hajú motoros bőrdzsekit, és piros fejkendőt viselő borostás alak lépett elő a tömegből, mellkasán hatalmas lyuk tátongott. Égő zippo gyújtó volt a kezében. Most vette csak alaposabban szemügyre a tömeget. Ott volt a banki ügyintéző kisasszony, a biztonsági őr, és még sokan mások, legtöbbjükön lőtt sebek nyomai. Elmosolyodott, - Milyen jó, hogy annak a csinos kis tininek a testében nem tettem komoly kárt!

McDonalds

Szombat reggel 7:30. Álmosan ülök egy McDonaldsban, közel a lakásomhoz. Iszom a hosszú kávémat. A helység még szinte teljesen üres. – Tegnap este ismét lesújtott a Berettás gyilkos. Ez már a negyedik áldozata. – Mondja be a helyi rádió. Ja, a tegnap esti buli fergeteges volt, kár, hogy ma suliba kell mennem. Pár asztallal odébb leül egy csinos kis szőke. Igazán szép arca van. Begyűröm az utolsó harapás sajtburit az arcomba. Kortyolok még a kávémból. Tényleg csinos, formás lábak, fekete dressz. Bejön! Gondolom észrevette, hogy bámulom egy ideje. Felkelt, és elindult felém. A faszom, nem hiányzik nekem egy női hiszti, kora reggel, másnaposan. Kényszerítem magam, hogy ne nézzek rá. Nagyot dobban a szívem, mikor mellém ér, de elhalad mellettem. Utána nézek. Valami megmozdul ott lent. Ekkor megfordul.
- Gyere utánam, nagyfiú! Ha mersz! – És ezzel eltűnik, a női mosdóban.
Nem hiszem el! Halucinálok! Körbenézek, sehol senki. A fenébe ilyen, csak egyszer esik meg az emberrel. Utána eredek. Még egyszer körbenézek, és mikor meggyőződöm, hogy senki sem lát, besurranok az ajtón. A mosdó üres. Nem látok senkit. Egy hosszú folyosón állok, az egyik falon tükrök, előtte mosdókagylók. Balra, hátra bejárat a wc-k felé. Arra indulok. Belépek a wc-k előterébe. Ott áll, a szemközti falnak vetett hátal. Jobb vállán a dressz pántja lecsúszva. Keze a háta mögött. Bal karjával felém int, hogy menjek. A dressz nagyon rövid. Szinte láttatni engedi a bugyiját. Lábai kicsit csálén, esetlenül állnak. Azok a csodaszép lábak! Int a karjával, szemében félszeg kéj csillan. Szája mosolyra húzódik. Érzem, hogy elvesztem az önkontrollomat. Közelebb lépek, megindulok felé. Egyre szélesedik a mosolya, és csak úgy csillog a szeme. Már mindjárt elérem, hogy egy végtelen ölelésben forrjunk össze. Az utolsó pillanatban lendül a jobbja. Ezüstösen csillogó, nagy kaliberű pisztolyt tart a kezében. Lehetetlen széles mosolyát villanó torkolattűz követi. Nincs durranás, csak egy fura hang. Mint mikor jégkockát harapsz szét. Aztán pedig forró fröccsenés, és a mögöttem lévő falba csapódó golyó hangja.
Fölém hajló arcában kéjes orgazmusa ködét látom. Immáron örökre!

Szeged megint

Új esélyek, új, idegenvezető, régi város. Ismét nekifutottam, de hegyek se nőttek, szőlő se hajtott, tengerpart se kerekedett. A városból most se láttam többet, mint előzőleg. Akkor hát miről írjak? Mi olyan tényt tárhatnék fel, érdekességet oszthatnék meg magammal, amit idegenként is szívesen olvasnék vissza?

Inkább elmesélem nekem a napfelkeltét.

Azon az álmos reggelen egy karcsú plüsszsiráf mellett ébredtem. Hiába az előző napi Elekron-ikus vihar, ami szerves oldószerekkel történő idegrendszer pusztítást sodort magával az éterben, valahogy minden normálisnak tűnt a maga abszurdságával együtt. Csak feküdtem, és figyeltem az alvó zsiráfot, akit előző este karjaimban hoztam fel a lépcsőn. Az idő megfagyni látszott a fülledt nyáréjszaka levegőjének maradékában. Csupán csodálatom tárgyának egyenletes szuszogása kavarta lassan az időtlenség ködét. Aztán lassan meglódult a világ, beindultak a fogaskerekek, megmozdult egy kéz, leomlott pár hajtincs. Ezzel elkezdődött, mint mikor a nagy sárga égi korong, első sugarai megjelennek a horizonton, hogy jelezzék, hamarosan új nap kezdődik. Az álmos zsiráf ébredni kezdett, kinyújtózott az ágyon, felemelte karcsú lábait, majd felült, hogy követelje a világtól, facsarjon ki magából egy csésze kávét, hogy elindulhasson a nap.