Egy romos gótikus templom oldalhajójában állok. A helységben barokk ruhákba öltöztetett csont szárazra aszott múmiák állnak. A falakat támasztják mind. Engem bámulnak üreges szemeikkel. A terem közepén egy négyzet alapú oszlop fut az ég felé. Az oszlop minden oldalán egy-egy képecske függ. Az egyik képet vizsgálom épp.Pergamen-sárga alapon sötét szénceruza vonalak. Közelebb hajolok, a vonalak közt egy fél hegedű sziluettjére leszek figyelmes. Nem áll össze a kép. Távolabbról próbálkozok. A vonalak egy fél arcot, vállat, és az arc elé omló hajtincseket adnak ki. Ismét az aprócska hegedű felé fordítom figyelmemet. Mellette két világos folt, mit két haragos szempár mered rám. Nézem a foltot, nem lehet szempár, ott, nem lehet a hegedűs feje, úgy nem lehet hegedülni. A hegedűn izzó vonalakként jelennek meg a húrok, majd a húrok körül tűzbogarak násztáncát leíró kesze-kusza nyolcasként feltűnik a vonó végének útja is. Ezzel együtt fülemben felcsendült a bizarr dallamú hegedűszó, melyet a képen húz az ördög hallgatója fülébe. Patás lábú gonosz tekintetű kis figura ugrált a képen, s vele együtt a vállamon. Feje felett hegedűt lenget, melyen vonójával bizarr pózban bizarr nótát húz szakadatlanul. Testem kiszabadult tudatom irányítása alól. Őrült táncba kezd, miközben saját hahotámat hallottam a hegedűszón átszűrődni. Maradék józan eszemmel megszeppenve figyeltem, hogyan kényszerülők a megfigyelő szerepének börtönébe. Testem eközben feltáncolt a templom karzatára. Egy hirtelen, szinte véletlenszerű mozdulattal – talán a tudatom utolsó erőfeszítésével - kifordulok egy keskeny emeleti ablakon. Fogamat összeszorítva zuhanok a mélybe. Teljes megnyugvás tölt el. Vége az őrületnek, ennek a kontrolálatlan táncnak. Ha a magam ura nem is leszek, más se rendelkezhet felettem.
Ezt álmodtam az éjjel. Ti értitek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése